2013. október 7., hétfő

Gesztenyekrémes mini tortácskák

A mini torták közel állnak a szívemhez.. oké, hogy macerásak de olyan cukik és olyan picik. Ezekkel a kis minikkel sem voltam másként, szerettem őket kigondolni, majd megvalósítani. 3 lapos 8 cm átmérőjű gesztenyekrémmel töltött tortácskák marcipánnal bevonva és díszítve, majd az alján 1-1 szalaggal átkötve. Hát nem édesek?! :))))) 




Hozzávalók a piskótához:

Itt található, 2X4 tojásból csináltam őket, majd a maradék piskótát pohárkrémhez használtam fel. :)

Hozzávalók a krémhez:

25 dkg gesztenyepüré
2 evőkanál porcukor
1 dl tejszín
2 evőkanál rum
10 dkg vaj





Elkészítése:

1. Először elkészítjük a piskótát így, majd hagyjuk kihűlni.

2. Miközben hűl a piskóta, megcsináljuk a krémet. A porcukrot a vajjal habosra keverjük, majd hozzáadjuk a gesztenyepürét és utána a rumot. Ezt robotgéppel simára keverjük, majd hozzáadjuk a kemény habbá vert tejszínt és ezzel fellazítjuk.

3. A piskótából 8 cm-es kör alakú lyukasztóval 4x3 db kört szaggatunk, majd rétegesen megtöltjük a krémmel.

4. A kis miniknek az oldalát porcukorral kikevert margarinnal körbekenjük, majd a tetejét is, így jól fog tapadni a marcipánunk.

5. A marcipánt porcukrozott táblán kinyújtjuk, majd ráegyengetjük a tortácskáinkra és díszítjük.





Jó étvágyat hozzá! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése