2014. április 25., péntek

Első bonbonkáim


Mostanában előszeretettel kezdtem el kurzusokra járni. Olyanokat szoktam kiválasztani, amik 1-1 témában megadják a kezdő löketet és az elsajátítás után már tudok én is kísérletezgetni.
Szeretem a hangulatukat is - mindenki örül, boldog és az alkotásnak él. :) 

Az első kurzusom a macaronos volt, most pedig egy bonbon kurzusra mentem el, amit Praliné Paradicsom tartott az Ínyencházban. Nagyon szuper kis kellemes helyen volt a csokizás. Krisztitől, az Ínyencház tulajdonosától még finom ebédet is kaptunk, amin rettentően meglepődtem és nagyon örültem neki. :) Főleg azért, mert manapság az emberekből kihalt a kedvesség és mert nagyon finom is volt. :) Zsuzsi egy remek kurzust tartott. Imádtam minden pillanatát.

 Végre most már én magam is elkezdhetek itthon próbálkozni a bonbonozással, már nem félek tőle. :) 





A menü: 



kétféle bonbon díszítés (kurkuma és arany)

kétféle töltelék (tojáslikőrös fehércsoki szerecsendióval, vaníliával és karamellizált fehércsokoládé maldon sópehellyel)
csokitojás (fahéjjal, robbanócukorral)

Megtanultuk a csokoládé temperálását, a polikarbonát formák megfestését, díszítését, a burok csokoládéval való elkészítését.

fotó: Ínyencház



Most már azt is tudjuk, hogyan kell a töltelékeket betölteni, és lezárni őket. 

fotó: Ínyencház


Végezetül megismerkedhettünk a csokitojás elkészítésével is. Most már tuti, hogy nem boltit fogok venni következő húsvétra. Apukám kapta meg húsvétkor a tojást, aminek nagyon örült, de mindenki megkóstolhatta. A tojás fahéj ízesítést kapott málnás robbanócukorkával, ami igazán különlegessé tette. :) 

fotó: Ínyencház


El sem tudom mondani milyen jó érzés volt a kurzus végén látni a saját kis bonbonkáimat és az első csokitojásomat. 

Köszönöm a lehetőséget Praliné Zsuzsinak és az Ínyencháznak! :)))



- fromJuci -

4 megjegyzés: