A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sütés nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sütés nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 21., csütörtök

Málnás lime-os fehér csokoládés sajttorta

És igen! Itt van ismét a jó idő, ami miatt oly sokan szeretjük a nyarat, ám annál inkább utáljuk bekapcsolni a sütőt.

Hát íme! Itt az isteni finom nyári lime-os málnás torta, amihez nem kell semmilyen forrósító berendezést beizzítanunk, csak hiphop bekeverjük, pár órára hűtőbe tesszük és indulhat is a buli! :)

A lime és málna páros pedig függővé tesz, csak szóltam! :D


Adag

24 cm-es forma

Hozzávalók az alaphoz

  • 200 g zabkeksz
  • 100 g olvasztott vaj

Hozzávalók a krémhez

  • 500 g mascarpone
  • 3 evőkanál tejföl
  • 250 g fehér csokoládé
  • 2 lime héja
  • 3 lime leve
  • 300 ml tejszín
  • 1 marék egész málna
  • 15 g hidegen oldódó zselatin

Elkészítése

1. A formánkat kibéleljük (az aljába sütőpapírt csíptetünk, majd wax papír hiányában az oldalára is sütőpapírt teszünk). A kekszet egy turmixgépben összedaráljuk, a vajat megolvasztjuk, majd összekeverjük őket és a forma aljába egy kanál segítségével belenyomkodjuk és hűtőbe tesszük amíg elkészítjük a krémet.

2. A fehér csokoládét felolvasztjuk. A mascarponét a tejföllel, a lime-ok levével és héjával összekeverjük, a tejszínt habbá verjük. A mascarponés krémbe keverjük bele a fehér csokoládét, majd lazítsuk meg a tejszínhabbal és keverjük össze a hidegen oldódó zselatinnal. 

3. A krémünk felét egyengessük el a keksz alapunkon, majd szórjuk meg málnával és simítsuk rá a krém másik felét, tegyük pár órára hűtőbe. Ha kész, díszítsük málnával és lime szeletekkel.

Tipp
  • a lime-ot helyettesíthetjük citrommal is
  • a zselatin elhagyható, hogyha elfogyasztjuk időben és nem kell sok ideig állnia a sütinknek


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci - 


2016. március 15., kedd

Nyers vegán avokádó torta (gluténmentes, cukormentes, laktózmentes, tojásmentes, nyers vegán)

Ez egy igazán finom, selymes állagú tömény, nyers vegán torta. A hozzávalói nem tartalmaznak sem hozzáadott cukrot, sem fehér lisztet és még laktózmentes, sőt tojásmentes is.

Érdemes kipróbálni mindenkinek, akár tízóraira is fogyaszthatjuk, mert igazán eltelíti a szervezetünket és ebédig tuti nem leszünk éhesek. Nem csak egészséges, de isteni finom is! :)




Adag

22 cm-es tortaforma

Hozzávalók az alaphoz

  • 150 g mandula
  • 105 g kimagozott datolya
  • 1 tk himalája só

Hozzávalók a krémhez

  • 3 érett avokádó
  • 100 g kakaópor
  • 75 g kókuszolaj
  • 150 g nyírfacukor
  • 1 vaníliarúd kikapart magja
  • 1/2 tk himalája só

1. A tortaformánk alját kibéleljük sütőpapírral, az oldalára vagy wax papírt, vagy sütőpapírt teszünk. A mandulát, datolyát és a sót egy késes robotgépbe tesszük és addig daráljuk, amíg egy masszát nem kapunk amit bele tudunk nyomkodni a formánk aljába. Hűtőbe tesszük addig, amíg elkészítjük a krémet.

2. A krémhez az összes alapanyagot egy tálba mérjük, majd turmixgép segítségével egyneműre pürésítjük. A "tésztaalapra" egyengetjük és 2-3 órára hűtőbe tesszük. 

Tipp
  • ha kisebb formában készítjük el, akkor magasabb tortánk lesz


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

2015. július 26., vasárnap

Erdei gyümölcsös túrós pohárkrém

Tegnap barátnőmet és a kisfiát látogattam meg, így készültem valami finomsággal. Ilyen melegben, ha lehet itthon nem kapcsolom be a sütőt, ezért pohárkrémben gondolkodtam.

A lágy citromos túrókrém a fanyar erdei gyümölcs ízvilágával és a kakaós keksz roppanósságával váltakozik, ami együtt igazán passzol egymáshoz és isteni élményt nyújt. Egyszerű, gyors és sütés nélküli - érdemes kipróbálni! :)

Ha nincs otthon elviteles kis dobozunk, akkor nyugodtan kanalazzuk befőttes üvegbe, tekerjük át egy szalaggal és kész is a fincsi ajándék!  :)




Adag

2 közepes méretű befőttes üveg


Hozzávalók a túrókrémhez

  • 250 g túró
  • 250 ml tejszín
  • 80 g porcukor
  • 8 g vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja és leve


Hozzávalók a gyümölcsös részhez

  • 350 g erdei gyümölcs
  • cukor - az ízlésünknek megfelelően
  • 1 evőkanál keményítő + kevés víz
  • + kakaós keksz



Elkészítése

1. Először készítsük el a gyümölcsös részt. Az erdei gyümölcsöt a cukorral összefőzzük, ha forr, akkor beletesszük a keményítőt (amit előtte egy kis vízzel kikeverünk) és besűrítjük, majd kihűtjük.

2. A túrót a cukrokkal és a citrommal összekeverjük, majd a felvert tejszínnel meglazítjuk. A kakaós kekszet összetörjük és a három részt a befőttes üvegbe rétegezzük. Fogyasztásig hűtve tároljuk! :)

Tipp
  • a kakaós kekszet helyettesíthetjük brownieval, babapiskótával vagy akár zabkeksszel is
  • az erdei gyümölcsöt pótolhatjuk bármilyen más idény gyümölccsel is
  • a 2 befőttesüveg 4-6 pohárkrémnek megfelelő adag



Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

2015. január 2., péntek

Brutális tejkaramella

Már régóta ki szerettem volna próbálni az imádott tejkaramellát. Karácsony előtt sikerült is elkészíteni és a kis gasztroajándékos pakkban landolni. Nekem nagyon bejött, sokkal finomabb, mint a bolti, még sokszor el fogom készíteni. :)




Adag

kb. 30 kockához

Hozzávalók
  • 260 g cukrozott sűrített tej
  • 140 g cukor
  • 60 g akácméz
  • 80 g vaj
  • 4 késhegynyi szódabikarbóna
  • 40 g étcsokoládé, 40 g tejcsokoládé, 40 g fehér csokoládé

Elkészítése

1. Az első 5 hozzávalót egy lábasba teszem és kis lángon folytonos keverés mellett addig főzöm, amíg a cukor el nem olvad. Ekkor nagyobb fokozatra kapcsolok és addig hevítem, amíg el nem válik az edény falától és karamell színű árnyalatot nem kap, itt is fontos a kevergetés, mert könnyen leéghet a massza.

2. Amikor szép aranybarna a színe, akkor levesszük a tűzről és 1-2 perccel később hozzáadjuk az apróra felvágott csokoládét, majd egyneműre keverjük és sütőpapírral bélelt 20x20 centis tepsibe öntjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd másnap kockákra vágjuk.


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

2014. november 29., szombat

Gesztenyés álom golyó

Imádom a gesztenyét bármilyen formában, most éppen ezekben a kis golyókban. :) Nagy előnye, hogy hip-hop elkészíthető, ebéd utánra kiváló desszert ám gasztroajándékként is megállja a helyét. :)




Adag

15 db

Hozzávalók
  • 130 g gesztenyemassza
  • 50 g porcukor (elhagyható, ha a gesztenyemasszánk cukrozott)
  • 50 g vaj
  • 80 g darált keksz
  • 1 narancs kifacsart leve
  • 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék

Elkészítése

Az összes hozzávalót beletesszük egy tálkába, majd jó alaposan összekeverjük, fél órára hűtőbe tesszük, golyókat formázunk belőle. Külsejét bevonhatjuk étcsokoládéval, csoki darával, darált keksszel, mandulával, tört dióval vagy akár kakaóporral is. :)

Jó étvágyat hozzá! :)

- fromJuci -

2014. november 13., csütörtök

Sütőtökös puding aszalt gyümölcsökkel és magvakkal

Anyukámtól kaptam sütőtöket és azon gondolkoztam, hogy pite legyen-e belőle vagy valamilyen süti. Eszembe jutott, hogy van itthon pudingpor és olyan régóta készítettem már - miért ne rakhatnám össze a kettőt?!

Így született meg a sütőtökös puding, amit felturbóztam egy kis mézeskalács fűszerkeverékkel és pár aszalt gyümölccsel, plusz pörkölt magvakkal. :) Így ősszel ez egy nagyon finom és gyorsan elkészíthető desszert lett végül. :)




Hozzávalók

  • 1 csomag vanília pudingpor
  • 0,5 liter tej
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 250 g sütőtökpüré
  • aszalt gyümölcsök, pörkölt magvak

Elkészítése

A vanília pudingot elkészítjük a tasak hátulján lévő leírás szerint, majd hozzáadjuk a fűszerkeveréket. A sütőtököt megsütjük, villával széttörjük és hozzákeverjük a kész pudinghoz. Kis tégelyekbe tesszük, majd a tetejét megszórjuk az aszalványokkal. :)

Tipp

  • a pudinghoz keverhetünk mazsolát is, így még finomabb lesz
  • a mézeskalács fűszerkeveréket helyettesíthetjük fahéjjal is 

Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -

2014. június 6., péntek

Töltött ostyalapok

Vizsgaidőszak van, ilyenkor a megszokottnál is többet eszek, főleg nasiból. És miután felfaltam mindent, majdnem sírva fakadok, hogy nincs több.

Macerás sütiket nem csinálhatok ugye, mert elvenné a remek tanulástól az időmet. Így készítettem el ezt a töltött ostyát, ami hip-hop megvan, csak az ostyák megpuhulására kell várni pár órát... én fél napot vártam! :D De szerintem totálisan megérte!

Nagyon finom lett! :)


Hozzávalók
  • 3 dl tej
  • 25 dkg vaj vagy margarin
  • 30 dkg cukor
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 500 g darált keksz
  • 10 dkg mazsola
  • 10 dkg zselés cukor
  • 10 dkg aszalt szilva
  • 1 csomag ostyalap (100g)

Elkészítése

1. Az aszalt szilvát és a zselés cukrot vágjuk fel apró darabokra, mérjük ki a hozzávalókat mert utána csak öntögetnünk kell őket egymás után. :)

2. A tejet a margarinnal tegyük egy lábasba, majd addig hevítsük amíg nem kezd el forrni, adjuk hozzá a cukrot és vegyük le a tűzről. Ha minden elolvadt rakjuk bele a mazsolát, az aszalt szilvát, a kakaóport, a darált kekszet és a legeslegvégén a zselés cukrot, keverjük jól össze.

3. Egy tepsibe helyezzük bele az ostyalapot, majd halmozzunk rá a töltelékből. Én kézzel nyomkodtam szét, majd újabb ostyalap és így tovább, míg el nem fogy. A tetejére, a legfelső ostyalapra tegyünk egy másik tepsit / tálcát + könyvet nehezékként. Én megvártam a másnapot, hogy jól összeérjenek az ízek és az ostya is megpuhuljon.

Tippek
  • a zselés cukrot tényleg a legvégén adjuk hozzá a masszához, mert ha az elején csináljuk, akkor el fog tűnni (elolvad), mint nekem is :)
  • ha túl rátapadna a kezünkre a töltelék, akkor vizezzük be és könnyebben tudjuk rányomkodni az ostyára
  • aszalt szilva és zselés cukor helyett tehetünk bármilyen más cukrozott vagy aszalt gyümölcsöt bele
  • a zselés cukrot én semmiféleképpen nem hagynám ki, mert nagyon finom, kellemes ízt lehet vele elérni, még úgy is ha szétolvadt :D 
Forrás: Konyhalál


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci -


2014. április 28., hétfő

Banánhab

Konyhalálnál nyomozni indultam. Tetszett ez a játék, mert végre nem olyan, hogy lájkold és oszd meg, hanem rendesen ki van ez találva hogyan dolgozzunk meg a nyereményért, másrészről pedig izgalmasnak találtam. 

Miután rátértem a jó útra nem volt kérdéses, hogy egy könnyű, gyors, légies desszertnek fogok neki állni, ami nem más, mint a banánhab. Hip-hop elkészül és ezen a borongós, esős napon jól be is kanalaztam.

Gyorsan fogyasszuk, mert a banán miatt bebarnulhat, bár nálam ez ugye nem volt észrevehető. :)
Igazából ezt a habot bármilyen más gyümölccsel elkészíthetjük főleg eperrel / málnával vagy akár erdei gyümölccsel is.




Hozzávalók:

2 banán
1 tojásfehérje
8 g vaníliás cukor
1/4 citrom leve

Elkészítése:

1. A banánokat villával nyomkodjuk szét, majd rakjuk egy tálba, öntsük hozzá a többi összetevőt és robotgéppel verjük addig, míg habot nem kapunk.

2. Rakjuk pohárkákba, reszeljünk rá csokoládét, díszítsük szórócukorral vagy amit éppen megkívánunk.


Jó étvágyat hozzá! :)
- fromJuci - 

2014. január 15., szerda

Mandarinos tejberízs nutellával

Tegnap fánkot szerettem volna csinálni, aztán olyan sokáig hezitáltam meg hát ugye Ukrajnában bezártak a kastélyba így úgy gondoltam hogy csinálok egy egyszerű kis tejberízst ami gyorsan megvan. Nem volt citrom, így mandarin héjával tubróztam fel, szerintem finom ízhatású lett és puha is lett, nem kőkemény.. volt már, hogy tejberízsnek olyat ettem, azt annyira nem szeretem. :D 


Adag:

2 borospohárnyi

Hozzávalók:

1,5 dl rízs
3 dl víz
3 dl tej
mandarin
fahéj
cukor
vanília aroma
nutella
két csipet só
pici vaj



Elkészítése:

1. A rízst mossuk át, majd egy fazékba öntsük bele, rá a vizet és kavargassuk addig, amíg el nem forr a víz róla, majd sózzuk meg.

2. Öntsük hozzá a tejet, a cukrot és kevergessük. Fontos, hogy ne hagyjuk hogy felszívja az összes tejet, mert akkor egy kemény rízstömeget kapunk. Hagyjuk hogy maradjon egy kis tej, amit később felvehet a rízs.

3. Adjuk hozzá a mandarin reszelt héját, a vanília aromát, a fahéjat és a vajat.

4. Rétegezzük egy pohárba rízs-nutella-mandarin cikkek kombinációjaként.


Jó étvágyat hozzá! :)

2014. január 4., szombat

Házi raffaello áfonyával

Ismét kókusz, de itt társul a túróval is. Házi raffaello tejpor nélkül. Érdemes kétszer annyi adaggal kezdeni, mint akartuk, mert gyorsan fogy. Közepébe mogyorót is rakhatunk, én ezt áfonyával helyettesítettem, hogy még különlegesebb legyen. 
Barátnőmnek készült ajándékba ez a kis gasztroajándék, a londoni hazatérésének örömére. Így ha elfogyasztotta a kis gömböket, a dobozkát használhatja konyhai kelléknek. Sütizésem lévén mi mást dekupázsolhattam volna rá, mint cupcakeket. :)
A receptet pedig köszönöm a Nővéreknek ismét (Szofikának és Ildónak). :)



Adag:

15 nagy gömb

Hozzávalók:

25 dkg félzsíros tehéntúró
15 dkg porcukor
12 dkg kókuszreszelék
pár csepp vanília aroma
15 szem héjas mogyoró / áfonya / mandula



Elkészítése:

1. A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a porcukrot és keverjük el.

2. Utána adagoljuk hozzá a kókuszreszeléket, majd csepegtessük bele a vaníliát és jól dolgozzuk össze.

3. Formáljunk belőlük golyókat, rakjunk a közepébe magvakat, majd hempergessük meg őket kókuszban.

4. Pakoljuk hűtőbe pár órácskára, így jobban megdermednek és könnyebben fogyasztható lesz.


Jó étvágyat hozzá! :)


2014. január 2., csütörtök

Házi bounty

Kókusz imádóknak kötelező, de főleg a Bounty fanoknak! Amikor ildi KOKKInál megpillantottam a receptet, tudtam hogy valamikor el fogom készíteni. Ami késik, nem múlik.. megcsináltam és isteni finom lett! Szerintem jobb, mint a bolti.. bár én mindig ezt mondom, mert sokkal jobb házi készítésű csokikat enni, hiába kerül több időbe az elkészítésük. Én nem egyenként mártogattam őket, hanem csak nyakon öntöttem a tetejét tejcsokival, majd csíkoztam rá pár fehéret. Nem kell sütni, csak a dermesztést kivárni, szeletelhető és fogyasztható - 1 perc alatt az összeset! :D 


Adag:

24x24-es tepsinyi

Hozzávalók:

2 dl tej
10 dkg cukor
1-2 teáskanál vanília aroma
8 dkg vaj
1 csipet só
2 ek búzadara
12-14 dkg kókuszreszelék

200 g tejcsokoládé + 3-4 kocka fehércsoki


Elkészítése:

1. Egy lábasban közepes lángon kezdjük el melegíteni a tejet, cukrot, sót, vanília aromát és vajat. Ha elolvast a vajunk, adjuk hozzá a búzadarát, majd így is főzzük pár pillanatig.

2. Végezetül keverjük hozzá a kókuszreszeléket. Egy közepesen kemény masszát kell kapnunk, amit még tudunk keverni. 

3. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntsük bele a kókuszos masszát, hűtsük ki, majd rakjuk éjszakára hűtőbe.

4. Másnap a tejcsokoládét olvasszuk fel vízgőz fölött, öntsük rá a kókuszos alapra. Ha kicsit hűlt, akkor csíkozzuk a fehér csokoládéval.

5. Ha mindkét csokoládénk megdermedt, forró vízbe mártott késsel szeleteljük kockákra.


Jó étvágyat hozzá! :)

2013. december 31., kedd

Tiramisu avagy Dobj fel, Babám! olasz finomság

Nálunk a két ünnep között minden évben előkerülő édes elegancia. Kezdő háziasszonyok is simán elkészíthetik, roppant egyszerű és az íze pedig mennyi. Azok is fogyaszthatják akik nem annyira szeretik a kávét. A selymes,lány krémet a megbúvó kávés piskóták kompenzálják! :)

A cuki kis ajtódíszt pedig Biától kaptam! :)


Adag:

24-26 cm átmérőjű jénai tál

Hozzávalók:

4 tojássárgája
120 g porcukor
fél teáskanálnyi őrölt fahéj
500 g mascarpone krémsajt
1 dl kávé
1/2 dl rum
350 g babapiskóta

kakópor a tetejére



Elkészítése:

1. A tojássárgákat a porcukorral és a fahéjjal keverjük habosra (robotgéppel), majd adagoljuk hozzá a krémsajtot.

2. Főzzünk kávét, majd öntsük egy mélytányérba és gyorsan forgassuk meg benne a piskótákat úgy, hogy ne ázzanak szét és rakjunk le egy réteget a tálba.

3. Az elkészült krém egyik felét lapátoljuk a piskótára, majd jön még egy réteg kávés baba és után ismét a krém. A tál oldalát kirakhatjuk babapiskótával de nem fontos.

4. Hűtőben pihentessük 5-6 órát, hogy az ízek kellőképpen érvényesüljenek. Tálalás előtt szórjuk meg kakaóporral.

A receptet ebből a könyvből lestem! :)



Jó étvágyat hozzá! :)


2013. december 30., hétfő

Házi kapucíner

És íme elkészült még egy házi desszert, a bolti helyett. Még karácsony előtti, gasztroajándék volt ő is. Amikor Dina felrakta a receptet, tudtam, hogy megcsinálom mivel anyukám imádja a kávés dolgokat. Azóta is emlegeti. :) A kávé anyukám szerint pont elegendő bele, bátyám szerint túl sok.. apa meg mindennek örül, ami édesség.


Adag:

elfelejtettem megszámolni

Hozzávalók:

100 g darált mandula
100 g porcukor
forró víz pár csepp
20 g tejpor
20 g instant jó minőségű kávépor
(én legközelebb kicsivel kevesebbet fogok belerakni :) )

csokoládé a bevonáshoz


Elkészítése:

1. A mandulát a porcukorral és pár csepp vízzel próbáljuk összegyúrni. Ezt én sodrófával értem el (ide-oda hengergettem), eltelik egy kis időbe, főleg ha nem akkor őröltük meg a mandulát. :D

2. Ha összeállt, akkor két részre szedjük. Az egyikhez hozzáadjuk a tejport, a másikhoz a kávét és összedolgozzuk őket. Ha nem állnak össze, itt is használhatunk egy kis vizet.

3. A kávés részt rakjuk két sütőpapír közé és így nyújtsuk ki, mivel eléggé ragadós. Ha kész tegyük félre és a tejporossal is cselekedjünk így, majd helyezzük őket egymásra.

4. Az így keletkezett két lapos mixet tekerjük össze, mint amikor keksztekercset gyártunk, sodorjuk olyan 3 cm átmérőjűre és rakjuk hűtőbe fél órára.

5. Hűtőből kivéve 1 centis szeleteket vágjunk belőle és vonjuk be csokival (vízgőz fölött megolvasztott).

Jó étvágyat hozzá! :)


2013. december 20., péntek

Házi chokito

Dinával beszélgettem a minap a házi kapucínerrel kapcsolatban, és így jött szóba a házi chokito. Dina egyből mondta is, hogy szerezzem meg ezt a receptet, mert ki szeretné próbálni. Nálunk ezt az édességet mindig apukám készítette el és érdekes, hogy én még sosem. De hát mint tudjuk : ami késik az nem múlik alapon tegnap megkaptam a receptet és el is készítettem. Én nagyon szeretem. Mazsolával, dióval és aszalt gyümölcsökkel is feldobhatjuk, én most kandírozott narancshéjjal fokoztam a hatást. :)


Adag:

1 rúdnyi

Hozzávalók:

1 dl víz
1 evőkanál zselatin
1 kocka margarin
2 csomag vaníliás cukor
20 dkg porcukor
4 evőkanál kakaópor
20 dkg tejpor
1 csomag puffasztott rízs
kandírozott narancshéj


Elkészítése:

1. Az 1 dl hideg vízben feloldjuk az 1 evőkanálnyi zselatint, majd egy lábasba öntjük, beletesszük a rámát és lassú tűzön addig melegítjük, míg fel nem olvad. Utána beleöntjük a 2 csomag van. cukrot.

2. A porcukrot, a kakaóport, a tejport összekeverjük, majd a margarinos masszához öntjük és jól elkeverjük, majd belerakjuk a puffasztott rízst és a narancshéjat.

A puffasztott rízsből annyit rakjunk bele, hogy sűrű masszát kapjunk. Ha nem elég sűrű, akkor az alján fognak kikötni a kis rizsek és nem össze-vissza. 

3. Egy őzgerinc formát folpackkal kibélelünk, majd beleöntjük a masszát. Hűtjük (én kiraktam az ablak párkányára), majd hűtőbe tesszük és ha megdermedt, akkor szeleteljük.



Jó étvágyat hozzá! :)

2013. december 19., csütörtök

Aszalt áfonyás marcipán bonbonok fehér csokoládéba mártva

Elkészítettem a szilvás bonbon párját áfonyával. Nem tudok dönteni a kettő közül, mert mindkettő isteni finom! Nálam ez a triumvirátus nagyon ott van: marcipán - aszalt áfonya - csokoládé ... gondolkozom egy ilyen kaliberű pitén is, biztosan az is tökéletes lenne, mint ezek a kis pici desszertek. 

Mini cuki tortatál: Biától! :)


Hozzávalók:

marcipán
aszalt áfonya
csokoládé


Elkészítése:

1. A marcipánt porcukrozott deszkán kinyújtjuk és áfonyával megszórjuk (mindenhol), majd feltekerjük mint a kakaós vagy fahéjas csigát, összehengergetjük és nyomkodjuk közben, hogy jobban hozzátapadjon a marcipánhoz a gyümölcs.

2. Az így kapott kis hengert felszeleteljük, majd a szeletekből gömböket formázunk.

3. A gömbiket olvasztott csokiba mártjuk és sütőpapíron dermesztjük.



Jó étvágyat hozzá! :)

2013. december 7., szombat

Keksztekercs I.

Biztosan többször csináltatok már keksztekercset, mivel nem nagy kunszt. Én még csak most próbáltam ki, nálunk nincs akkora divatja, mint máshol. :) Finom! Szeretem a kókuszt, meg a csokit is. Úgy látom párszor még kell majd csinálnom, mert már elkezdődött a követelés! :) Legközelebb más receptet is ki fogok próbálni, mert ahogy nézegettem, ezt az édességet is többféleképpen el lehet készíteni. 


Adag:

1 rúdnyi

Hozzávalók a tekercshez:

165 g háztartási keksz
100 g porcukor
baracklekvár (annyi amennyivel kellőképpen összetapad a masszánk)
2 ek. kakópor

rum

reszelt citromhéj (elhagyható)

Hozzávalók a krémhez:


100 g vaj
100 g porcukor
30 g kókuszreszelék


Elkészítése:

1. Először elkészítjük a barna részt. Az összes összetevőt összekeverjük, majd masszává gyúrjuk. Kis időre a hűtőbe tesszük.

2. A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kókuszt és alaposan átkeverjük.


3. A barna masszát folpackon téglalap alakúra nyújtjuk, majd a krémet szépe elegyengetjük rajta és a folpack segítségével feltekerjük és meghintjük kókusszal.

4. A kész rudat hűtőbe tesszük, várunk 1-2 órát, hogy az ízek összeérjenek, majd szeleteljük.





Jó étvágyat hozzá! :)




2013. november 28., csütörtök

Banános kekszgolyó

Amint megláttam Tündérsütinél ezt a golyóbist, felvettem a listámra és el is készítettem. Ezeket a kis golyókat roppant egyszerű elkészíteni, csak lusta vagyok becsokizni őket.. pedig úgy biztosan finomabbak lennének! :) A banán íz sejtelmesen érződik a kis golyóbisokban, érdemes kipróbálni! :)


Adag:


15 db

Hozzávalók:



120 g darált keksz
csipet fahéj
1 evőkanál porcukor
1 nagy banán


Elkészítése:


1. A banánt villával összetörjük, majd az összes hozzávalóval összegyúrjuk. 

2. Gömböket formázunk belőle és kész is! Aki szeretné, csokiba márthatja, vagy csak pár csíkkal díszítheti! 


Jó étvágyat hozzá! :)